Berg Judit: Az Őrzők folytatása, A Keresők címmel írta meg következő ifjúsági regényt. Míg az Őrzőkbe Mátyás templom történetéről tudunk meg többet, itt a Seuso-kincs nyomába eredünk. Történetünk főhősei az első kötetből jól ismert gimnazisták, aki munkát vállalnak a Balatonon, ahol hamarosan gyanús alakok bukkannak fel és ismételten feltűnik a színen Renard felügyelő is!
Ez a kötet is bővelkedik rejtélyben és izgalmakba érdemes elolvasni…
Leiner Laura: Higgy nekem az Iskolák versenye második trilógia második része.
Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy, a résztvevők és szervezők is őket tartják az egyik legesélyesebbnek a győzelemre.
Az otthoniak azonban továbbra is kétkednek, számukra az idei Szirtes-csapat mindörökre megbélyegzett társaság marad, akiknek az IOV részvétele és eredménye sem változtatja meg a negatív megítélésüket.
Kocsis igazgató próbál tenni ez ellen, és mindent bevetve igyekszik megkedveltetni a négy versenyzőt a szirtesesekkel, miközben a Hortobágyon egyre kiélezettebb a verseny, Sára, Rajmund, Vivi és Dominik pedig az események sodrásában szép lassan rádöbbennek, hogy nemcsak sorstársakra, de barátokra is találtak. Sőt, talán még annál is többre…
Forrás: https://moly.hu/konyvek/leiner-laura-higgy-nekem
Marcus Emerson: Egy hatodikos nindzsa naplója 4.
Chase Cooper és a hatodikos évfolyam, valamint a félévi jegyek sorsának története. Nindzsánk ismét munkába áll, ugyanis ki kell derítenie, mi történik a hatodikosok által beadott természetismeret-prezentációkkal. Ki lopja el őket és miért töri apró darabokra. Chase eközben névtelen üzeneteket kap…
Philippe Nessmann: Irány a mars!
Hogy döntesz? Játékos felfedezőkönyv merész kalandoroknak. Ennek a könyvnek az olvasása nem csak egy történetet ad, hanem ismeretekkel gazdagít a már meglévőekkel együtt sikeres Mars expedícióban lehet részed. Szerzője a kezedbe helyezi a döntés jogát… Élj vele!
Sophie Rigal-Goulard: Harminc nap szemét nélkül (vagy több)
Egy újságcikk mindent megváltoztat a Bretin család számára, miszerint is szomszédaik bekerültek az újságba, ez inspirálja őket is, hogy híresek legyenek. A kihívás a hulladékmentes életmód minél tökéletesebbre való csiszolásában rejtőzik. Főhőseink a 10 éves Austin már kész tervet dolgoz ki a bolygó megmentésére, míg nővére Madison teljesen kiakad az ötlet hallatán… Azonban a kihívás mindannyiuk számára nagyobb kalandnak ígérkezik mint, ahogy gondolták….
Louise Spilsbury Mananer Kai: Társadalmi felelősségvállalás
Beszéljünk róla! sorozat része.
A gyerekek gyakran hallanak olyan dolgokról, amelynek jelentése és az életükre gyakorolt hatása ismeretlen számukra. A könyvben Mit nevezünk szabálynak?, Egy tisztességes világ, Otthoni szabályok, Iskolai szabályok –ról beszélgethetünk. Hat éves kortól ajánlják a könyvet.
Tegyük el a kütyüket!
Ezzel a rövid mesével megtanulhatjuk, hogy a kütyük igen hasznos dolgok, de nem helyettesítik a közös mókázást a szabadban, az egymásra figyelést, és a közös élményeket. Viszont jók a tanuláshoz, az ismeretszerzésre és a kikapcsolódáshoz is. pl. egy jó kis csoki torta elkészítésében is hasznos lehet.
Mozog a fogam!
A kicsik számára félelmetes fogászati kezelőbe látogat el Gilbert, ugyanis mozog a foga. Goofy azonban megnyugtatóan mindent elmagyaráz Gilbertnek mi is fog történni a rendelőben milyen eszközökkel dolgozik a fogorvos bácsi és persze a Fogtündér is el fog látogatni kisbarátunkhoz.
Mészöly Ágnes: Levendula lés a varázsmacska
5-8 éveseknek ajánlják ezt a kis történetet. Levendula a parkban sétál Papóval, amikor egy kismacskát talál a bokorban. És a macsekről kiderül, hogy tud beszélni, sőt varázsereje van….
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson
Most én olvasok sorozat legújabb kötete, Pandara és Felderen kalandjait írja le, akik a Gyöngyhalászhajón szüleikkel utazgatnak a tengeren. Vajon hogyan alakul kalandjuk?
30 Angol-magyar állatmese
A sorozat ezen kötetében többek között olyan rövid történeteket olvashatunk mint, pl. Miért rövid a medve farka, A csengettyűs kutya, A bölcs darumadár és ezt angolul is megtehetjük. Kiváló az angol nyelv gyakorlásához.
30 angol – magyar mese a természetről
Ebben a könyvben szintén angolul és magyarul olvashatunk rövid meséket a természetről.
Alexa Pearl: Az eltűnt történelem
Szandi meséi 9. rész
A történelmi emléknapon Szandinak el kell mesélnie a legkedvesebb történetét a repülő lovak történelméből. Igen ám, de a felkészülés során nem várt nehézségekbe ütközik… Meg tudja-e oldani ezt a nehéz helyzetet?
Forrás:moly.hu
Toppancs pancsol
A képeskönyvből megtudhatjuk mi Toppancs kedvenc eledele és kik csábítják el egy kis fürdésre. Vajon a nyuszik is szeretnek fürödni?
Az 5 perces Star Wars történetek már ismert történeteket elevenítenek föl. Luke Skywalker, Yoda mester, Dooku gróf kalandjaival ismerkedhetsz meg ezekben a rövid mesékben.
Hayley Scott: Tappancsék új otthona (első kötet), Tappancsék tortát sütnek (második kötet)
A Bögreház sorozat első kötete Bogi és édesanya költözését meséli el a Bögreház lakóival együtt, amit Bogi a nagymamájától kap ajándékba az új otthonukba. De nem akármilyen házikó ez, a Bögreházikó lakói különleges nyuszik! Hogy hogyan zajlik a költözés és Bogi és az új lakók milyen kalandba keverednek…
A Bögreház sorozat második kötete pedig, Tappancsék tortát sütnek címmel jelent meg.
Az első kötetből megtudhattuk, hogy Bogi és az édesanyja új házikóba költöztek a városból vidékre. Most a nagy házavató bulira készülnek, hogy megismerjék a szomszédokat. Azonban Bögreház lakói a kis nyuszik is elhatározzák, hogy ők is tortát sütnek, de ez nem is olyan egyszerű, hiszen ehhez egy kockázatos küldetésben kell részt venniük.
Csukás István, Sajdik Ferenc: Pom pom meséi sorozat
Ásító Szörnyeteg
Csukás István nevét biztos ismered és persze a híres Pom Pom-ét is… na meg persze hű barátját Picurt is. Egy napon - egy igen álmos napon - Picur iskolába indult és vele tartott Pom Pom is... Útjuk során Pom Pom az ásító szörnyetegről mesélt barátjának… Vajon miféle állat volt ez a szörnyeteg?
A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 részes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.
Forrás: libri.hu
A történelem nagy rejtélyei sorozat 14. kötete, A dinoszauruszok címmel a témával foglalkozó történelmi tényekkel gazdagítja tudásunkat. Többek között, hogy ezek az ősállatok Hideg vagy meleg vérűek voltak -e? A madarak dinoszauruszoktól származnak-e? Lehetséges –e a dinoszauruszok újjáéledése? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a könyvből.
Hétfő: ZÁRVA
Kedd - Péntek: 10.00-18.00
Szombat: 8.00-12.00
Vasárnap: ZÁRVA